Tartalomjegyzék

Hálózatok összefoglaló

Hálózati szabványok

Miért Fontosak az Internet Protokoll Szabványok?

Univerzalitás: A szabványosítás lehetővé teszi, hogy szinte bármilyen hálózati eszköz kommunikáljon egymással világszerte, függetlenül az alapul szolgáló hardvertől vagy operációs rendszertől.

Interoperabilitás: A szabványok biztosítják, hogy különböző gyártók által készített eszközök és szoftverek zökkenőmentesen működhessenek együtt, növelve a hálózati eszközök és alkalmazások sokféleségét és elérhetőségét.

Skálázhatóság: Lehetővé teszi a hálózatok egyszerű bővítését és összekapcsolását, lehetővé téve a globális internet növekedését és fejlődését.

Története

Jelenleg a TCP/IP (Transmission Control Protocol/Internet Protocol) protokoll a legfontosabb szabvány, amely lehetővé teszi a különböző hálózati eszközök közötti adatátvitelt az interneten vagy bármely más IP-alapú hálózaton.

A TCP/IP protokollcsalád története az 1970-es évek elejére nyúlik vissza, amikor az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatási és fejlesztési ügynöksége, az Advanced Research Projects Agency (ARPA) elindította az ARPANET projektet, amely az első széles körben használt csomagkapcsolt hálózat volt és az internet előfutára.

Az eredeti protokoll, amit fejlesztettek, a Transmission Control Program volt, ami később két különálló részre vált szét: a Transmission Control Protocol (TCP) és az Internet Protocol (IP). A TCP biztosítja az adatok megbízható továbbítását a hálózaton belül, míg az IP felelős az adatcsomagok címezéséért és útválasztásáért a hálózaton.

A TCP/IP hivatalosan 1983. január 1-jén vált az ARPANET standard kommunikációs protokolljává, ami jelentős mérföldkő volt az internet fejlődésében.

A TCP/IP Protokoll Rétegei

A TCP/IP protokollcsalád négy fő rétegre oszlik, amelyek mindegyike különféle protokollokat tartalmaz, az alábbiak szerint:

Hálózati Hozzáférési Réteg (Link Layer): Ez a réteg kezeli a fizikai hozzáférést a hálózati médiumhoz, beleértve az adatok átvitelét az egyes eszközök és a helyi hálózat között. Protokollok, mint például az Ethernet és a Wi-Fi, ebben a rétegben találhatók.

Internet Réteg (Network Layer): Az internet réteg biztosítja az adatcsomagok útválasztását a hálózaton belül az IP (Internet Protocol) segítségével. Az IP címzési rendszere lehetővé teszi, hogy az adatcsomagok eljussanak a forrástól a célállomásig, még akkor is, ha ezek a különböző hálózatokon keresztül történik.

Szállítási Réteg (Transport Layer): Ez a réteg szabályozza az adatátvitelt a kommunikációs résztvevők között, biztosítva az adatok megbízható és sorrendben történő kézbesítését. A TCP (Transmission Control Protocol) és az UDP (User Datagram Protocol) a két fő protokoll ebben a rétegben, amelyek különböző szolgáltatásokat nyújtanak az alkalmazások számára.

Alkalmazási Réteg (Application Layer): Az alkalmazási réteg tartalmazza azokat a protokollokat, amelyek közvetlenül az alkalmazások számára nyújtanak szolgáltatásokat, mint például a HTTP (a webböngészéshez), az SMTP (e-mail küldéshez), és a FTP (fájlok átviteléhez).

IP címzés

Az IP címzés az Internet Protokoll (IP) egyik kulcsfontosságú eleme, amely lehetővé teszi az egyedi azonosítást és kommunikációt a hálózaton belüli eszközök között. Az IP címek olyan numerikus címkék, amelyek specifikusan azonosítják a hálózati interfészeket, így segítve az adatcsomagok célba juttatását az interneten vagy más IP-alapú hálózatokon.

IPv4: Az eredeti IP címzési rendszer, amely 32 bites (4 bájtos) címeket használ. Az IPv4 címeket általában pontokkal elválasztott decimális formátumban írjuk, például 192.168.1.1. Mivel körülbelül 4,3 milliárd egyedi cím áll rendelkezésre, az IPv4 címek kimerülése komoly kihívást jelentett.

IPv6: Az IPv6-t az IPv4 címhiányának kezelésére fejlesztették ki. 128 bites (16 bájtos) címeket használ, így szinte végtelen számú egyedi címet kínál. Az IPv6 címeket általában kettőspontokkal elválasztott hexadecimális formátumban írjuk, például 2001:0db8:85a3:0000:0000:8a2e:0370:7334.

Címzési Típusok

Címzés és Alhálózatok Az IP címzési rendszer lehetővé teszi az alhálózatok létrehozását, amelyek a hálózat logikai szegmentálásával segítik a forgalom kezelését és az IP címek hatékony használatát. Egy alhálózati maszk (subnet mask) segítségével megadható, hogy az IP cím mely része azonosítja az alhálózatot, és mely része az egyes eszközöket a hálózaton belül.

Dinamikus és Statikus IP Címek

A Hálózati Maszk

A hálózati maszk kulcsfontosságú eszköz a hálózati címzés és alhálózatok szervezésében. Egy IP cím és a hozzá tartozó alhálózati maszk együtt határozza meg, hogy az adott eszköz mely hálózaton található.

Példa

Vegyük példának a 192.168.1.0/24 hálózati címet és az ahhoz tartozó alhálózati maszkot.

Ebben a példában a /24 jelölés azt mutatja, hogy az első 24 bit a hálózati címet jelöli (azaz az első három oktett), míg a maradék 8 bit (az utolsó oktett) a hostok címzésére szolgál a hálózaton belül.

Hogyan Működik

IPv4 Címosztályok

Az IPv4 címosztályok rendszere lehetővé teszi az IP címek csoportosítását hálózati méret és funkció alapján. Öt fő címosztály van, A-tól E-ig, amelyeket az IP címek első néhány bitje alapján különböztetünk meg.

A Osztály

B Osztály

C Osztály

D Osztály

E Osztály

Ezek az osztályok segítenek meghatározni az alapértelmezett alhálózati maszkot és a rendelkezésre álló hálózati és vendég (host) címek számát minden egyes osztályban. Azonban, az IP címek hatékonyabb használata és a címhiány kezelése érdekében a modern hálózatokban ma már széles körben az CIDR (Classless Inter-Domain Routing) módszert használják.

CIDR Példa 1.

A CIDR (Classless Inter-Domain Routing) egy flexibilis hálózati címzési módszer, amely lehetővé teszi az IP címek hatékonyabb felhasználását, és megkönnyíti az IP címek aggregálását. A CIDR jelölés egy IP cím/bit hosszúságú prefix formátumot használ, ahol a prefix meghatározza az alhálózati maszkot.

Tegyük fel, hogy egy tanszéki hálózatot szeretnénk konfigurálni az alábbi specifikációkkal:

Ebben a példában a /24 azt jelenti, hogy az első 24 bit a hálózati részhez tartozik (azaz 255.255.255.0 alhálózati maszk), ami 256 lehetséges címet biztosít (0-tól 255-ig) az egyes eszközöknek, de csak 254-et használhatunk eszközök számára, mivel a hálózati cím (192.168.1.0) és a broadcast cím (192.168.1.255) nem használható eszközök számára.

CIDR Példa 2.

Tegyük fel, hogy rendelkezünk a 192.168.100.0/24 címtartománnyal, és szeretnénk ezt felosztani négy egyenlő méretű alhálózatra az alábbiak szerint:

Ez a felosztás lehetővé teszi, hogy a teljes /24-es címtartományt négy kisebb, egyenlő méretű /26-os alhálózatra osztjuk, maximalizálva ezzel a címek hasznosítását.

CIDR Előnyei

A CIDR bevezetése jelentősen javította az internetes címzés hatékonyságát, és segített késleltetni az IPv4 címek kimerülését, miközben átmenetet biztosít az IPv6 szélesebb körű bevezetéséhez.

Alhálózatok

Az alhálózatok lehetővé teszik egy nagyobb hálózat felosztását kisebb, kezelhetőbb szegmensekre. Például, ha a fent említett tanszéki hálózatot két részre szeretnénk osztani - egyik a szervereknek, a másik a munkaállomásoknak és nyomtatóknak -, egy alhálózati maszkot használhatunk a felosztáshoz:

Ez a felosztás lehetővé teszi a hálózati forgalom szervezését és kezelését, valamint növeli a biztonságot azáltal, hogy elkülöníti a szervereket a többi eszköztől.

DNS (Domain Name System) és Névfeloldás

A DNS (Domain Name System) az az eljárás, amely az ember által olvasható domain neveket IP címekre fordítja le, lehetővé téve az internetes erőforrások könnyebb elérését. A DNS-t gyakran az internet „telefonkönyveként” is emlegetik, mivel összekapcsolja a weboldalak neveit azoknak a szervereknek az IP címével, ahol az adott oldalak tárolva vannak.

Működés

Amikor egy felhasználó beír egy webcímet a böngészőjébe, a DNS szerverek hálózata lép működésbe a következőképpen:

  1. A böngésző először ellenőrzi a helyi gyorsítótárát, hogy korábban feloldotta-e már az adott nevet.
  2. Ha nem található a gyorsítótárban, a kérés továbbítódik a konfigurált DNS szerverre (általában az internet-szolgáltató DNS szervere).
  3. A DNS szerver keres egy megfelelő rekordot a kérésnek, ami tartalmazza a keresett domain név IP címét.
  4. Ha a DNS szerver nem rendelkezik a kért információval, további DNS szervereket kérdez meg, amíg meg nem találja a szükséges adatot.
  5. Amint megkapja az IP címet, a DNS szerver visszaküldi azt a böngészőnek, ami ezután kapcsolatot létesít a szerver IP címével, hogy letöltse és megjelenítse a weboldalt.

Példa

Tegyük fel, hogy egy felhasználó meg szeretné nyitni a www.pelda.hu weboldalt:

NAT (Network Address Translation)

A NAT (Network Address Translation) egy technológia, amely lehetővé teszi több eszköz számára, hogy egyetlen nyilvános IP címet használjanak az interneten való kommunikációra, miközben minden eszköz saját egyedi privát IP címmel rendelkezik a helyi hálózaton belül.

Működése

  1. 1. Lépés: Privát Hálózat: Egy otthoni vagy vállalati hálózaton belül minden eszköz egyedi privát IP címet kap, amely csak ezen a hálózaton belül érvényes. Például, egy router által kiosztott IP címek lehetnek 192.168.1.2, 192.168.1.3, stb.
  1. 2. Lépés: Internetes Kommunikáció: Amikor egy belső eszköz szeretne kommunikálni az interneten keresztül, a kéréseket a hálózati routeren keresztül továbbítja, amely NAT-ot alkalmaz.
  1. 3. Lépés: Címfordítás: A router, amely NAT funkciót végez, lefordítja a belső privát IP címet egy nyilvános IP címre, amelyet az interneten keresztül kommunikálva használ. A kimenő adatcsomagok forráscímét a router nyilvános IP címére módosítja, és nyomon követi, hogy mely belső eszköz küldte a kérést.
  1. 4. Lépés: Válasz Fogadása: Amikor az internetről válasz érkezik, a router a NAT táblázatot használva meghatározza, hogy melyik belső eszköznek szánták a választ, és ennek megfelelően továbbítja a csomagot az eredeti privát IP címre.

Példa

Ez a folyamat biztosítja, hogy több eszköz is megoszthasson egy nyilvános IP címet az interneten való kommunikációra, miközben megőrzi a hálózat biztonságát és segít kezelni az IP címek korlátozott készletét.